3.lövés~Azt hinnéd, belehalsz

 
Uhu, uhu!! - köhögök a gyilkos füsttől ami végül tényleg hatalmába kerít, egyenesen kicsordul a könnyem és köhögő rohamok törnek rám.
Letérdelve próbálok odakúszni a dobozokhoz amik falat képeznek. Ütögetni akarom őket még akkor is ha rám borulnak másképp nem menekülhetek.
"Megyek Tae! Nem hagylak meghalni! "
Odaérve rugdosni kezdem gyenge lábaimmal a kartont ami végül megadta magát . Ingadozni kezdett és szerencsémre kifele dőlt. Átkúsztam a romtenger között majd újra próbáltam szaladni arra amerre láttam. Vagy is a sötétségbe.
Itt a földszinten még dohosabb, fojtóbb a  levegő ennél még a fűst is jobb volt de mindez megvan spékelve a szinte fagyott levegővel. Ez egyáltalán nem tesz jót a testemnek pláne, hogy az előbb egy "kemencében" jártam.
"Annyira nagy ez a gyár, hiába szaladok úgy sem jutok a végére, talán jobban teszem ha sétára fogom az egészet" Elmélkedtem így elterülve a mocskos földön, hogy nyugodtan kifújhassam magam.
"Ah, remélem leráztam őket" töröltem le az izzadságot a gondterhelt homlokomról és közben nagyokat fújtam.
- OTT VAAAANNN! -hallom valamelyik tag ordítását. - SIESSETEK!
"Jaj bakker" Egy dobócsillag állt bele az előttem lévő dobozba. 
" Ez mögöttem van " a rémülettől lekonyult számon alig jön ki egy kis nyikkanás. Teljesen összeszűkült a torkom ismét.
Hallom, a tagok kopogó lábát olyan mintha bakancsban lennének..
"Bakancs? Ezek olyanok mint az őrszárnyiak, csatozottak meg vastag dróttal vannak ellátva, hogy hangtalanul fojtsanak úgy, hogy ne legyen feltűnő" villant be egy kosza kép. "De akkor..."
Lenyelem a felgyülemlett gombócot a torkomban, majd még vagy fél percet bámulok vissza, hogy kiszúrhassam azokat a bizonyos cipőket. 

A beszűrődő hold fényében megcsillan valami.
 Elöntenek a rémképek.
 Ugyanaz a csillogás, amit álmomban is láttam. De akkor mintha erősebb lett volna.
Megrezzen testem...
És újra megvillan az a bizonyos tárgy, de ezúttal folyamatosan, nem csak egy pillanatra.
Sokáig tart, míg hozzászokom ehhez az erős csillogáshoz.
   S akkor megtekintem.

 Hosszúkás arc, hatalmas, fekete szemek, fekete borzos haj. Orrától lefelé az egész arcát egy szegecses maszk védi. Vékony, magas, s fiatal is. Körülbelül annyi lehet, mint ezek  az emeletes hülyék, vagy talán egy kicsit fiatalabb is.

Elakad a lélegzetem.

- Szó-szóval mit akarsz? - remegő ajkaim közül kipréselem a kérdést. 

Felhúzza vállait.

- És-és-és ennyi? Csak így hagysz elmenni? – meglep, milyen egyszerűen megy az egész. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami fog történni.

Bólint. 

Nem tudom mi ütött belém....

  Félve megteszek felé egy lépést. Még vissza van körülbelül 11 méter.

Egyre bátrabban közeledek hozzá, végül már csak pár lépésnyire állok tőle.

Arcvonásai egyre jobban kiéleződtek.

   Feje sápadt, fehérebb a bőre, mint a hó. Ilyen szemeket, mint neki, még soha nem láttam. Gyönyörűek. Sötétek, de a csillogás szinte kiveszett belőlük.

Egyszerűen elveszek bennük.  

Kezeit gyengéden ráhelyezi csípőmre majd lecsúsztatja őket...

Ajkaimat beharapva próbáltam nem elképzelni. hogy mit is akar tenni velem.

A srác elért az övtáskámig, amibe belesüllyesztetett valamit.

Nem volt időm megnézni mi az mert már megint hallottam azok az ebek vérszomjas ugatásét. Legszívesebben a srác karjaiba szaladtam volna de ő esküszöm eltűnni készült.

Kezemmel utána kapok de csak a pórt kavarom meg a levegőben, olyan mintha hallucinálnék, mi ez....?
Nem volt időm tovább bámészkodni, megint menekülnöm kellett.  
Össze-vissza botladoztam a lehullott vakolatban, lábam alatt folyamat ropogtak az üvegszilánkok.
- Tudom, hogy itt vagy! – visszhangzott az egész épületben Rap Monster hangja.
Meg kell keresnem a kijáratot.  – Ez az egy gondolat suhant át az agyamon.
Mindenképpen ki kell jutnom.
- Basszus, de sötét van itt – suttogom magam elé.- U-utálom a sötétet.... - reszketek a hideg levegőtől.
- Ugye? S ennek köszönheted vesztedet is baby – szám elé kapja valaki a kezét. - MEG VAN EZ A RIBI! – kiált a többieknek Rap Monster. – Tudod, hogy most már kezd nagyon elegem lenni belőled?
- Akkor eressz el! – ordításom alig hallhatóan szűrődik ki RapMon kezei közül.
- Ó, nem, nem, nem, nem, neeem. Szó se lehet róla. -szól.
- Ígérem nem mondok senkinek semmit...!!! – erőteljesen ficánkolok - ...csak eressz vissza V-hez!!!! -nyílt meg újra könnycsatornám.
-Ez az! Szenvedj csak te hálátlan ribanc!! - mosolyodik el pimaszul elengedve engem.
"Én ribanc?!" Gyúlt gyilkos fény vöröslő szemeimbe. "Most már elég te elkényeztetett köcsög!!!"
Hajoltam le a férfi lábához, hogy leránthassam cipőjéről a drótot amit gyorsan áldozatom nyaka köré tekertem.
- Hogy tetszik te ribanc! - válaszolok még jobban megszorítva a drótot ami valósággal belevág a férfi nyakába lassacskán vérét ontva ezzel. - Élvezed mi? Na had halljam még egyszer ki a ribanc! - ordítom a képébe.
- H-hagyd a-abba.. - szól levegőért kapva miközben térdre ereszkedett.
- Én is ezt mondtam mikor drogot tömtél belém! - húzom meg jobban fegyverem.
- Ár-ártatlan vagyok... -nyögi ki valószínűleg utolsó szavait.
- Én is az voltam ... - szólok  sajnálkozó hangon, eldobva a drótot, majd otthagyva őt. - Örülj, hogy megúsztad ennyivel. Remélem nem kérsz majd több ízelítőt Ázsia legjobb ügynöke gyilkos módszereiből miután felépültél.
Szóltam az eszméletét vesztő férfinak akit távolodásom után egyre jobban elnyelt a sötét.

Most már nem csak az én vérem díszeleg rajtam, micsoda ismerős érzés... de ahogy a mondás tartja:"A jó lányok a menybe jutnak , a rosszak minden hova! én mindenhol ott vagyok" 
***

- Várjatok! Én vagyok Ázsia legjobb ügynöke! Ha valóban megakartok ölni, hozzátok ide a főnököt! Hozzátok ide!! - szólok felháborodott hangon, miközben a földön térdelek.
- Azt mondtam elvágni a torkát! - szólt RapMon sajátját szorongatva, hogy elállítsa a vérzést.
A tagok bátortalanul lépnek felém párat. A lámpa pislákoló fényében látom a bizonytalan tekintetüket.
- Takarodjatok! - förmedek rájuk. - Hozzám ne érjetek! Takarodjatok!
- Parancsot teljesíteni! - ordít a velem szemben lévő RapMon. - Parancsolom, hogy vágd el a torkát! Ezt nem tagadhatod meg!
Letérdel mellém Jungkook majd előhúzza saját kis zsebkését és a torkomra szegezi. Hátam mögé térdel Jimin hogy lefoghassa kezeim de én újra rázendítek.
- Takarodjatok! - kiáltozok mint egy veszett. - Nem érhettek hozzám többé! - rázom meg haraggal teli fejem. - Hosszú éven át én voltam az egyik szent tagotok! Ti pedig nem érhettek hozzám soha! Megértettétek?!
- Mit karattyol ez? - néznek össze a bandatagok egyszerre.
- Ne mondjátok, hogy nem emlékeztek egy kicsi Jang-geum nevezetű lányra! - nézek Jinre. -Te tanítottál fegyvert forgatni! - szóltam majd RapMon fele fordultam. - Tőled kaptam az első maszkom amit egy J-hope nevezetű fiútól szereztél.
A bandán halk susogás fut végig csak a démon nem ért semmit az egészből. 
- Éppen ezért, nem érhettek hozzám. - erősítem meg a szavam. - Szent vagyok... különleges! 
-  Jang-geum - nyelt egy nagyot Jin közel hajolva hozzám
 - Nem merj így nézni rám! - pofozom fel. - Szánalmas a képed. - állok lábra. - Add ide! ha már meg kell halnom akkor megcsinálom én ! - kobozom el a démon kését aki szó nélkül marad.
- Jang-geum- nyúlt felém Jin sírva de a többiek lefogták.
Torkomhoz emelem a pengét - Ti pedig visszakapjátok amit velem tetetek! Egyszer majd mindent visszakaptok - nézek körbe a társaságon. 
- Jaj Hyojin... vagy Jang-geum. Ahogy tetszik, borzasztó vagy. - szólt egy mondat amit egy gúnyos kacaj követett.- hiányoztam? - lépett a fényre az ádáz.