4.lövés~"...itt akarok élni veled, míg a halál el nem választ, ámen."

A gyár falai közül jön, és a szobák közt elsuhan. Az emberek megrezzennek tőle, a levegőn végighullámzik, s mélységes csend ereszkedik utána a helyiségre... 
A  szívem nagyot dobban, hirtelen felütöm lekonyított fejem. Hangzani fog-e még egyszer az a "Hyojin" szó amaz ismerős, régi hangon, melyet jó ideje kapott el a visszhang azokról a szép piros ajkakról, amiket már azóta hamuszínű porrá őröltek a férgek a szobámban. 
És az elmém visszhangja azóta mindig odébb adta azt a hangot, szem a szememnek, fülem a számnak ami  a szívem közepébe hatolt...
- V? 
- Kihez beszélsz? - néz rám Jimin.
 "Mi ez...? Tae árnya jár a falak közt, az szólítgat meg facsaró hangján? Vagy egyenesen a szívembe rajzolódott le valaha az a hang, s most szárnya támadt?"
 Felugrok, és kitárom szemeim. A puha karom mellyel a kést szorítottam elgyengült. A sárga, nagy hajgumim, mellyel hátközépig érő hajam le volt tűzve, lecsúszott a földre. 
Feszülten figyelek, és fürkészve nézek szét az embereken. 
- V!! -ordítok összevissza. 
- Ki az a V? - jelent meg a semmiből a maszkos srác édes, kérdezgető pillantásokkal.
- Ááááááá!!! - kapok a szúró mellkasomhoz tátott szájjal. - Hogy kerültél ide?! - ordítok rá.
- Te meg megint kivel beszélsz?! - rázta meg tenyerét szemem előtt a nyugtalan RapMon. - Kurvára az agyamra mész!
- Nem látod?! - mutogattam eszeveszettül, majd pólójába kapaszkodtam.
- Nem, és eressz el! - szabadította meg magát erős szorításomtól.
-  D-E OTT V-VAN!!! - rikácsoltam a lehető legrekedtebb hangon. 
- Hyojin, te hallucinálsz! - "feszítette" szét szemem, a démon hogy a méretes pupillámba nézhessen, vizsgáló szándékkal. - Biztos a drogtól amit túladagoltak. -  pofozgatott gyengéden reakciómat figyelve.
- Ez nem igaz.  - ült török ülésbe az ismeretlen a levegőben. - Te igen is látsz engem. - úszott oda hozzám. -  Mond meg nekik, hogy J-hope vagyok. -fogott a vállamra. 
-Áááá! Ne érj hozzám többé! - vertem kezére ami szétmállott tenyerem alatt - Ne érj többé hozzám J-hope!! - mutattam rá ujjal szeszélyesen.
- J-hope?! - tátotta el a száját a banda.
- Igazán lehetnél kedvesebb! - tette csípőre kezét. - Én adtam neked az első maszkod.
- Tényleg J-hope az? - nézett rám Jin valamiért reménysugárral szemében.
- Igen... -biccentettem - Vagy is azt mondta ez a  neve.
- Hogy néz ki? 
- Fekete  hajú és szemű. Egy szegecses maszk van rajta. Nagyon vékony és csak kicsit látszik fiatalabbnak nálatok. 
- Szegecses maszk? -  láttam megjelenni a félelmet a banda szemében.
- Mi  történt itt srácok? - néztem a betojt társaságra.
- Neked ehhez semmi közöd! - intett hallgatásra dühösen és haraggal teli RM.
- MI VAN?! -  kérdeztem vissza. -  Ha nem daloltok megkérdezem őt és akkor szerintem sokkal rosszabb lesz!
- Én sem tudom de fáj...!  - simogatta  arcát maszkján keresztül.
- Tudjuk, hogy kamuzol! Nem láthatod! J-hope meghalt! Slussz!! Vége!! - ordított közbe RM.
- De  akkor még is, honnan tudná, hogy hogyan néz ki? Nem ismerhette!  Ő már Hyojin
 befogadása előtt meghalt!- vágott közbe Jin.
- Biztos meglátta az egyik képet amit róla őrizgetsz, egy köcsög fanatikus vagy Jin!!  - fogott neki a kontrázásnak.  
- ELÉG!!- szedtem össze maradék hangom, hogy én is beszálljak az üvöltő partyba - BEFEJEZNI!  KOMOLYAN ÓVODÁBAN ÉRZEM MAGAM EGY CSAPAT PISISSEL!! 
***

J-hope közelsége már-már riasztó volt az utóbbi időben. Mindenütt érezni lehetett a rá olyannyira jellemző halottszagot, ami már nem csak egy félszellem szagát sugallta. Annyira utálom, hogy csak én látom és érzem.... Ő sokkal több mint egy kopogó szellem, de a célja ismeretlen.
 Bár már nagyon sokszor éreztem hullaszagot de még most sem tudom elviselni... de...de megpróbálom. Annyira de annyira magányosnak tűnik ez a szellem, ezt sokkal jobban nem bírom nézni és érezni sem....

 - Bocsánat, hogy betolakodtam. - szóltam benézve egy üres szobába ahol ő épp a párkányon ücsörgött a holdat bámulva.

Megrázza fejét, amolyan „Semmi baj” jelleggel.

- Biztos nem baj? Nem zavarlak?

Nemleges választ ad. 

 - Akkor jó. 

- Miért jöttél?

 - Hogy legyen társaságod. Gondolom, elég magányos lehetsz itt.

- Már hozzászoktam

 - De akkor is. Volt már valaha legjobb barátod?

Elmélázik egy pár perc erejéig, majd nekiesik a szó képezésének. - Nem 

- És ez nem rossz? Úgy értem nincs olyan dolog, amit szívesen megosztanál valakivel? Biztos van. Nekem is van olyan amit csak egy embernek mondtam el. Bár ő nem a legjobb barátom. Na, mindegy.

- Kicsit sokat beszélsz – mosolygó szemekkel dörmögi ki maszkja mögül 

- Igen, valóban. Ne haragudj.

- Nincs semmi - rázza meg fejét - De most tényleg azért jöttél, hogy itt beszélgess velem?

  - Ühm, igen. Baj?

- Nem, de ez olyan fura

- Bennem megbízhatsz – odanyújtom jobb kezemet neki amit megpróbál megfogni de szétmállik tenyere.

- J-Hope?

Rám tekint.

- Olyan szépek a szemeid.

Tudom, hogy a maszk alatt egy hatalmas mosoly rejtőzködik. Talán még egy kis pír is. 

- Köszönöm. - szól majd tekintetét újra a holdra emeli. - Amúgy ki az a V?

- V? - érzem, kezd újra vérezni szívem. - A-a legjobb haverom...volt...

- Hogy ismerted meg? 

Alig múltam 17, amikor  kocsit loptam. Életem első Toyotáját. Csakhogy a gazdája V volt. Kajak majdnem halálra vert, amikor rátalált elveszett kocsijára fényes nappal a házam előtt. Berontott, kaptam pár pofont és egy fejmosást, majd megijedt a sok vér láttán, és elkezdett ápolni, majd bocsánatot kért. Nem akart börtönbe menni, és engem sem akart lecsukatni. Aznap este részegre ittuk magunkat, és elmeséltük egymásnak az ügyes-bajos dolgainkat. Ő azért maradt velem, mert úgy érezte, el kell nálam a segítség, és mint egyedülálló ember, az unalmas életét ki akarta színezni izgalommal, amit megtalált az oldalamon. Emlékszem, mikor részegen azt üvöltözte, hogy: "- Köszönöm! Köszönöm, hogy elvitted a kocsimat egy körre, de most már igyunk még egy rizspálinkát, mert szomjan döglök. És itt akarok élni veled, míg a halál el nem választ, ámen."  – Istenem, olyan lazán jelentette ki ezt, és fel se fogtuk miről beszél, de én azt mondtam neki, hogy maradhat, addig, ameddig akar. Hát így lett. Élete végéig velem volt…

 - Sajnálom.

 - Nem kell. Szép életet élt.