5.lövés~Repedező falak

- A-amúgy...te nem félsz a sötétségtől? - néztem a szellemre reménykedő pillantással egy "de" válaszra várva, hogy ne érezzem magam dedósnak.
- Nem. - rázta meg fejét - Nincs itt más csak sötétség. Megszoktam. Már egészen régen megszoktam, hogy mindig körülvesz... Nincs másom, csak egy szorongó érzés a szívemben, mely egyre csak fojtogat. 
- Akkor te még is mitől félsz? 
- A magánytól...Egyedül vagyok. - nyögte ki a lehető legszívbemarkolóbb hangon. - Miért vagyok itt? Valami rosszat tettem?
- Jaj, én nem tudom...
-  Sokat gondolkozom rajta, van-e az embereknek céljuk, amikor megszületnek. Azért születnek meg, mert van valami fontos kötelességük? A születés értelme az, hogy az emberek megtalálják a választ. Az a szabadság, amit Isten adott nekik. Az olyannak, mint én, aki elvesztette mindenét, nehéz megtalálnia a célját.
Szállt fel mellőlem, majd átsuhant a rideg falon eltűnve szemem elől.  
- Hogy lehet valakiben ennyi fájdalom még holtan is? - szörnyülködtem el.
***

- Jang Geum! - ugrott a nyakamba Jin.
- Hm? - néztem a férfira. - ÉS EZ MÉG IS MI?! - böktem a rózsaszín, virágos kötényére. 
- Kötény! - szólt mosolygó szemekkel. -  Ételt főzök, kérsz te is?
- Ne bratyizz a foglyunkkal Jin! - jött be a konyhába RM megbontva sőrét. - Neked viszont van feladatod! - mutatott rám.
- Igen? Mi? -mondtam majd ledobtam magam a konyhapulthoz. 
- El kell menned vezetni Jungkookkkal! - ült velem szembe. - A tag kurvára, nem tud és mi nem akarjuk kockáztatni az életünket!
- Szép! És beraksz engem a katasztrófába! - csaptam az asztalra. - Nem akarok meghalni!!!
- Nem? De mehetnél Taehyung után. - hörpintett söréből meggyőző pillantásokat küldve felém.
- Add a kulcsot te köcsög! - kaptam ki kezéből sértetten, majd kifele vettem az irányt.
- Ne, Jang Geum! - szalad utánam Jin.
"Ez az, Jinre számíthatok biztos megfogja győzni RapMont! " 
Igen - fordultam vissza.
- Ne menj! -
"Ez az!" 
- Még nem ettél - bökte ki a nem várt mondatot amitől leesett az állam. Ennyit változhatott Jin, hogy még a személyiségében sem tudok megbízni?
- Hol vagy te démon, megyünk vezetni! - néztem körbe a lelombozott szobán.
- Itt! - csillantak meg szemei.
- Pattanj! - intettem az ajtó fele. 
- Hova mész? - jelent meg J-hope csalódott tekintettel.
- "Küldetésem" van – megállok minden folyamattal és dermedten ránézek kölyökkutya képére. – De ne tedd már velem ezt Hope. Nem maradhatok.
- Megértem…
-  De estig visszajövök, ha minden igaz.
- Siess vissza!
- Igyekszem. Na, mi tényleg megyünk.- lököm magam el a démont.
  Rámarkolok a kilincsre, kinyitom az ajtót, és átlépem a küszöböt. Visszatekintek a csábítóan álló fiúra, aki teljesen megtörve figyeli lényemet. Intek neki, de Ő csak egy hangosabb lélegzetvételt tudott kiadni magából, és mintha félmosolyt eresztett volna eközben a maszkja alatt.
  Magam mögött hagyom az egyke, szomorú kölyköt, akinek az arckifejezését nem tudom kitörölni emlékezetemből. Annyira csábít, hogy visszamenjek hozzá és elköszönjek tőle normálisan.

***

 – Nem akarlak megbántani, Kook, de én kissé rettegek – mondtam elzöldült arccal, elvékonyodott hanggal, miközben láthatóan erősen küszködök önmagammal, hogy ne hányjam nyakon az előttem ülő démont.
 Még a légzés is nehezemre esett a kezdődő pániktól, mert eléggé nyilvánvaló volt, hogy a pánikroham kerülgetett.

– Semmi vész, kis csaj! A kezemben tartom a dolgokat! Csak ne félj, amíg engem látsz!

 – Démon! – kiabáltam pár másodperc elteltével  felháborodva. - Áthajtottunk egy gyalogosátkelőn anélkül, hogy a zebrán totyogó idős néniket elengedted volna, és alig pár centin múlott, hogy nem ütötted el őket!  Azokat az idős hölgyeket át kellett volna engedned! Tudod, a zebránál, a gyalogosnak van elsőbbsége!

 – Basszus, tényleg! – kiáltott fel a homlokára csapva, és olyan váratlanul lépett rá a fékre, hogy majdnem kiestünk a szélvédőn, velem az élen.

 Kissé megijedtem, hogy tényleg repülni fogunk, azt viszont valamelyest örömmel konstatáltam, hogy most már legalább egy helyben állunk és nem az életükkel játszunk.

– Most akkor tolassak vissza?

– Még véletlenül se! – kiáltottam fel. – Meg ne próbáld, különben szarrá verlek! Féldisznóért kaptad a jogosítványodat? - temettem kezembe arcom. - Menjünk haza! Nem ér ennyit a halál! 

- Oké, oké! -lépett be a korforgalomba.

- Figyi! - szólt hozzám bizalmatlan hangon.

- Az utat figyeld!

- D-de kérdezni akarok valamit, ígérem ez lesz az utolsó.

- Jó - adtam be derekam szemeimet forgatva. - Mond.

- Hogy lettetek ügynökök ha kocsit loptatok meg hasonló marhaságokat tettetek V-vel? - nézett rám. 

- Az a helyzet, hogy idő után megbántuk amit tetünk és hatalomra vágytunk... Mivel egyszer sem kapott el a rendőség ezért priuszunk sem volt így elvégezhettük az iskolát ahol kitűnővel végeztünk. - néztem mélyen magamba, hogy kinyögjem a történetet. 

- Biztos fontos volt neked...

- Az is - sóhajtottam nagyokat. -  De mi ez a buzulás? Te tényleg fiú vagy? Vagy egy kis csipkésszoknyás kislány? 

- Én buzi, kislány?! Menj már te hülye! - kócolta össze hajam.

- Hülye? Hol marad a ribanc? - húzom fel kissé szemöldököm.

- A csapat tagja vagy,  őket sose nevezem csúnyán. 

- Én, a csapat tagja?! Ugyan kérlek, én már ügynök vagyok!

- Voltál! Ne számíts arra, hogy visszaengedünk! 

- Honnan veszed nem szökök el?!

- Egyrészt lejár mindjárt azaz egy hónap és te még mindig nem kaptál el minket. - hasít belém a tudat mondandója hallatán. Én tényleg megbízást kaptam... -   Nem hinném, hogy a megbízod szemébe mernél nézni.- folytatta. - És csak most jön a nyomos ok-

- Mi lenne az?

- J-hope.

- J-hope? - bámulok értetlenül a válasz hallatán. 

- Hallom miket dörmögsz az orrod alatt mikor vele beszélsz és ha jól kivettem nagyon sajnálod.

- Várj! Te hiszel nekem? - nyíltak fel jobban szemeim. -Hiszel abban, hogy beszélek vele! Nem nézel bolondnak?

- Nem - rázta meg fejét. 

- Jaj! Annyira köszönöm - borultam karjába.

- Na, na! NEM TUDOK VEZETNI!

- Eddig sem tudtál! - nevettük el magunkat. 

***

Bemegyek a 2. lakásomba amit a munkahelyem biztosít nekem, hogy bemutassam Jungkooknak hiszen annyit nyaggatott.... -Abba a házba nem engedett ahol V dekkol.... de igazán szólva nem érdekel... rettegek -  Rutinosan felkapcsolom a lámpát, és ledobom cigim  kanapéra. A fiú követ a nappaliig. Tátott szájjal néz körbe.

- Nagyon otthonos – jegyzi meg a démon.- De az én házam nagyobb...

- Hát a gyár persze, hogy nagyobb!

- Nem a gyárról beszélek. Van egy saját villám! - biccentett komolyan. - Mondtam üzletember vagyok. 

- Akkor miért abban a lepukkant épületbe dekkoltok?

- Mert ott rejtegettünk de most ezután mindenki megy a maga dolgára. - kezdte bámulni a csillárt.

- És én? 

- Szerintem te valakinél fogsz lakni, mondtam nem engedünk el. Még hasznot húzhatnánk belőled. Ne mond, hogy nem hiányzik a bűnöző élet. 

- Nem! - szóltam majd a démon komolyan rám nézett kicsikarva az igazságot. - Jó, talán kicsit... Annyira szeretnék kötődni valakikhez akik szeretnek.

 Beszélgetésünk után egyenest a polcomhoz galoppozik, ami tele van relikviákkal és egyéb csecsebecsékkel. 

Míg én a konyhában kutatok pénzért, hallom, ahogy ő odabent viháncol. Odacsörtetek, hogy meglessem mi a nevetés tárgya.

Hát persze… tudtam, hogy nem szabad előhagynom a gimis képeimet. Akkoriban iszonyat cikin néztem ki, és tényleg nem vagyok büszke rá.

- Ne nézd tovább, légy szíves. Utálom. Rühelltem magam, amiért ennyire hanyag voltam magammal  szemben.

- Hé, nyugi. Mindenkinek vannak gáz képei. Én a sajátjaimat elégettem, mielőtt elköltöztem anyáméktól. Aztán a maradékot, ha jól tudom, anyám saját kezűleg vágta ki a kukába – mondja. – De nem nagy cucc. Túltettem magam rajta .

Látom, hogy hazudik, hisz hót szomorú arcot vág. 

 - Mi lenne, ha ma inkább pizzát ennénk? – terelem a témát, amennyire csak lehet. Nem akarom, hogy itt depizzünk.

- Legyen, azt amúgy is ritkán eszünk.

- Okés, akkor rendelek.

Visszatérek a konyhába, hogy keressek egy rendelőlapot. A több száz papírom közül végre kitúrok egyet. 

-Meglepően kedves vagy az el rablóiddal, nem gondolod? 

- De, idegesít is de én mindig kedvesen viszonyultam azokhoz akik rendesen bánnak velem. Például te, ma nem voltál seggfej. 

- Ezt bóknak vegyem? - neveti el magát.

- Te milyet kérsz? – ordítom ki kikerülve kérdését.

- Mindegy, de rendelj 3 darab 54 centiset. Tényleg kurvaéhes vagyok.

- Hol fogsz te annyit megenni? Majd rám fog rohadni.

- Ne félj, nem fog. Kérj valami olyat, ami tele van pakolva, azt jó éjszakát.

Minden esetre nem válogatós  fiú annak ellenére, hogy "üzletember". Ezt még mindig képtelen vagyok elhinni.

  Egy órán belül meg is hozták a pizzákat.

És tényleg nem hittem a szememnek, de mindent megettünk. Én csak kettő szeletet tudtam elfogyasztani, de ez  mindent bezabált.

- Nem vagy rosszul? – nézek a srácra.

- Neeeem – tagadja, de a földön kiterülve simogatja kidudorodott hasát.

Támadt egy ötletem. Éppen eljött az ideje. Nem is teremtődhetne ennél jobb alkalom rá.

Felpattanok a földről és a spájzhoz sasszézok.

- Van egy meglepetésem.

Kiveszem a palackot és a hátam mögé rejtem.

- Mi az? – ül fel szinte észrevétlenül.

- Sosem volt alkalmam megkóstolni ezt, – rántom elő a bort – de elég hívogató a külseje. Kibontjuk?

Kaján mosoly jelenik meg arcán.

- Még szép. Adj egy bornyitót, meg hozz poharakat is.

Úgy teszek. 

-Szilveszter van, nem hívjuk át a többieket?  - kap a telefonjához.

4.lövés~"...itt akarok élni veled, míg a halál el nem választ, ámen."

A gyár falai közül jön, és a szobák közt elsuhan. Az emberek megrezzennek tőle, a levegőn végighullámzik, s mélységes csend ereszkedik utána a helyiségre... 
A  szívem nagyot dobban, hirtelen felütöm lekonyított fejem. Hangzani fog-e még egyszer az a "Hyojin" szó amaz ismerős, régi hangon, melyet jó ideje kapott el a visszhang azokról a szép piros ajkakról, amiket már azóta hamuszínű porrá őröltek a férgek a szobámban. 
És az elmém visszhangja azóta mindig odébb adta azt a hangot, szem a szememnek, fülem a számnak ami  a szívem közepébe hatolt...
- V? 
- Kihez beszélsz? - néz rám Jimin.
 "Mi ez...? Tae árnya jár a falak közt, az szólítgat meg facsaró hangján? Vagy egyenesen a szívembe rajzolódott le valaha az a hang, s most szárnya támadt?"
 Felugrok, és kitárom szemeim. A puha karom mellyel a kést szorítottam elgyengült. A sárga, nagy hajgumim, mellyel hátközépig érő hajam le volt tűzve, lecsúszott a földre. 
Feszülten figyelek, és fürkészve nézek szét az embereken. 
- V!! -ordítok összevissza. 
- Ki az a V? - jelent meg a semmiből a maszkos srác édes, kérdezgető pillantásokkal.
- Ááááááá!!! - kapok a szúró mellkasomhoz tátott szájjal. - Hogy kerültél ide?! - ordítok rá.
- Te meg megint kivel beszélsz?! - rázta meg tenyerét szemem előtt a nyugtalan RapMon. - Kurvára az agyamra mész!
- Nem látod?! - mutogattam eszeveszettül, majd pólójába kapaszkodtam.
- Nem, és eressz el! - szabadította meg magát erős szorításomtól.
-  D-E OTT V-VAN!!! - rikácsoltam a lehető legrekedtebb hangon. 
- Hyojin, te hallucinálsz! - "feszítette" szét szemem, a démon hogy a méretes pupillámba nézhessen, vizsgáló szándékkal. - Biztos a drogtól amit túladagoltak. -  pofozgatott gyengéden reakciómat figyelve.
- Ez nem igaz.  - ült török ülésbe az ismeretlen a levegőben. - Te igen is látsz engem. - úszott oda hozzám. -  Mond meg nekik, hogy J-hope vagyok. -fogott a vállamra. 
-Áááá! Ne érj hozzám többé! - vertem kezére ami szétmállott tenyerem alatt - Ne érj többé hozzám J-hope!! - mutattam rá ujjal szeszélyesen.
- J-hope?! - tátotta el a száját a banda.
- Igazán lehetnél kedvesebb! - tette csípőre kezét. - Én adtam neked az első maszkod.
- Tényleg J-hope az? - nézett rám Jin valamiért reménysugárral szemében.
- Igen... -biccentettem - Vagy is azt mondta ez a  neve.
- Hogy néz ki? 
- Fekete  hajú és szemű. Egy szegecses maszk van rajta. Nagyon vékony és csak kicsit látszik fiatalabbnak nálatok. 
- Szegecses maszk? -  láttam megjelenni a félelmet a banda szemében.
- Mi  történt itt srácok? - néztem a betojt társaságra.
- Neked ehhez semmi közöd! - intett hallgatásra dühösen és haraggal teli RM.
- MI VAN?! -  kérdeztem vissza. -  Ha nem daloltok megkérdezem őt és akkor szerintem sokkal rosszabb lesz!
- Én sem tudom de fáj...!  - simogatta  arcát maszkján keresztül.
- Tudjuk, hogy kamuzol! Nem láthatod! J-hope meghalt! Slussz!! Vége!! - ordított közbe RM.
- De  akkor még is, honnan tudná, hogy hogyan néz ki? Nem ismerhette!  Ő már Hyojin
 befogadása előtt meghalt!- vágott közbe Jin.
- Biztos meglátta az egyik képet amit róla őrizgetsz, egy köcsög fanatikus vagy Jin!!  - fogott neki a kontrázásnak.  
- ELÉG!!- szedtem össze maradék hangom, hogy én is beszálljak az üvöltő partyba - BEFEJEZNI!  KOMOLYAN ÓVODÁBAN ÉRZEM MAGAM EGY CSAPAT PISISSEL!! 
***

J-hope közelsége már-már riasztó volt az utóbbi időben. Mindenütt érezni lehetett a rá olyannyira jellemző halottszagot, ami már nem csak egy félszellem szagát sugallta. Annyira utálom, hogy csak én látom és érzem.... Ő sokkal több mint egy kopogó szellem, de a célja ismeretlen.
 Bár már nagyon sokszor éreztem hullaszagot de még most sem tudom elviselni... de...de megpróbálom. Annyira de annyira magányosnak tűnik ez a szellem, ezt sokkal jobban nem bírom nézni és érezni sem....

 - Bocsánat, hogy betolakodtam. - szóltam benézve egy üres szobába ahol ő épp a párkányon ücsörgött a holdat bámulva.

Megrázza fejét, amolyan „Semmi baj” jelleggel.

- Biztos nem baj? Nem zavarlak?

Nemleges választ ad. 

 - Akkor jó. 

- Miért jöttél?

 - Hogy legyen társaságod. Gondolom, elég magányos lehetsz itt.

- Már hozzászoktam

 - De akkor is. Volt már valaha legjobb barátod?

Elmélázik egy pár perc erejéig, majd nekiesik a szó képezésének. - Nem 

- És ez nem rossz? Úgy értem nincs olyan dolog, amit szívesen megosztanál valakivel? Biztos van. Nekem is van olyan amit csak egy embernek mondtam el. Bár ő nem a legjobb barátom. Na, mindegy.

- Kicsit sokat beszélsz – mosolygó szemekkel dörmögi ki maszkja mögül 

- Igen, valóban. Ne haragudj.

- Nincs semmi - rázza meg fejét - De most tényleg azért jöttél, hogy itt beszélgess velem?

  - Ühm, igen. Baj?

- Nem, de ez olyan fura

- Bennem megbízhatsz – odanyújtom jobb kezemet neki amit megpróbál megfogni de szétmállik tenyere.

- J-Hope?

Rám tekint.

- Olyan szépek a szemeid.

Tudom, hogy a maszk alatt egy hatalmas mosoly rejtőzködik. Talán még egy kis pír is. 

- Köszönöm. - szól majd tekintetét újra a holdra emeli. - Amúgy ki az a V?

- V? - érzem, kezd újra vérezni szívem. - A-a legjobb haverom...volt...

- Hogy ismerted meg? 

Alig múltam 17, amikor  kocsit loptam. Életem első Toyotáját. Csakhogy a gazdája V volt. Kajak majdnem halálra vert, amikor rátalált elveszett kocsijára fényes nappal a házam előtt. Berontott, kaptam pár pofont és egy fejmosást, majd megijedt a sok vér láttán, és elkezdett ápolni, majd bocsánatot kért. Nem akart börtönbe menni, és engem sem akart lecsukatni. Aznap este részegre ittuk magunkat, és elmeséltük egymásnak az ügyes-bajos dolgainkat. Ő azért maradt velem, mert úgy érezte, el kell nálam a segítség, és mint egyedülálló ember, az unalmas életét ki akarta színezni izgalommal, amit megtalált az oldalamon. Emlékszem, mikor részegen azt üvöltözte, hogy: "- Köszönöm! Köszönöm, hogy elvitted a kocsimat egy körre, de most már igyunk még egy rizspálinkát, mert szomjan döglök. És itt akarok élni veled, míg a halál el nem választ, ámen."  – Istenem, olyan lazán jelentette ki ezt, és fel se fogtuk miről beszél, de én azt mondtam neki, hogy maradhat, addig, ameddig akar. Hát így lett. Élete végéig velem volt…

 - Sajnálom.

 - Nem kell. Szép életet élt.

3.lövés~Azt hinnéd, belehalsz

 
Uhu, uhu!! - köhögök a gyilkos füsttől ami végül tényleg hatalmába kerít, egyenesen kicsordul a könnyem és köhögő rohamok törnek rám.
Letérdelve próbálok odakúszni a dobozokhoz amik falat képeznek. Ütögetni akarom őket még akkor is ha rám borulnak másképp nem menekülhetek.
"Megyek Tae! Nem hagylak meghalni! "
Odaérve rugdosni kezdem gyenge lábaimmal a kartont ami végül megadta magát . Ingadozni kezdett és szerencsémre kifele dőlt. Átkúsztam a romtenger között majd újra próbáltam szaladni arra amerre láttam. Vagy is a sötétségbe.
Itt a földszinten még dohosabb, fojtóbb a  levegő ennél még a fűst is jobb volt de mindez megvan spékelve a szinte fagyott levegővel. Ez egyáltalán nem tesz jót a testemnek pláne, hogy az előbb egy "kemencében" jártam.
"Annyira nagy ez a gyár, hiába szaladok úgy sem jutok a végére, talán jobban teszem ha sétára fogom az egészet" Elmélkedtem így elterülve a mocskos földön, hogy nyugodtan kifújhassam magam.
"Ah, remélem leráztam őket" töröltem le az izzadságot a gondterhelt homlokomról és közben nagyokat fújtam.
- OTT VAAAANNN! -hallom valamelyik tag ordítását. - SIESSETEK!
"Jaj bakker" Egy dobócsillag állt bele az előttem lévő dobozba. 
" Ez mögöttem van " a rémülettől lekonyult számon alig jön ki egy kis nyikkanás. Teljesen összeszűkült a torkom ismét.
Hallom, a tagok kopogó lábát olyan mintha bakancsban lennének..
"Bakancs? Ezek olyanok mint az őrszárnyiak, csatozottak meg vastag dróttal vannak ellátva, hogy hangtalanul fojtsanak úgy, hogy ne legyen feltűnő" villant be egy kosza kép. "De akkor..."
Lenyelem a felgyülemlett gombócot a torkomban, majd még vagy fél percet bámulok vissza, hogy kiszúrhassam azokat a bizonyos cipőket. 

A beszűrődő hold fényében megcsillan valami.
 Elöntenek a rémképek.
 Ugyanaz a csillogás, amit álmomban is láttam. De akkor mintha erősebb lett volna.
Megrezzen testem...
És újra megvillan az a bizonyos tárgy, de ezúttal folyamatosan, nem csak egy pillanatra.
Sokáig tart, míg hozzászokom ehhez az erős csillogáshoz.
   S akkor megtekintem.

 Hosszúkás arc, hatalmas, fekete szemek, fekete borzos haj. Orrától lefelé az egész arcát egy szegecses maszk védi. Vékony, magas, s fiatal is. Körülbelül annyi lehet, mint ezek  az emeletes hülyék, vagy talán egy kicsit fiatalabb is.

Elakad a lélegzetem.

- Szó-szóval mit akarsz? - remegő ajkaim közül kipréselem a kérdést. 

Felhúzza vállait.

- És-és-és ennyi? Csak így hagysz elmenni? – meglep, milyen egyszerűen megy az egész. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami fog történni.

Bólint. 

Nem tudom mi ütött belém....

  Félve megteszek felé egy lépést. Még vissza van körülbelül 11 méter.

Egyre bátrabban közeledek hozzá, végül már csak pár lépésnyire állok tőle.

Arcvonásai egyre jobban kiéleződtek.

   Feje sápadt, fehérebb a bőre, mint a hó. Ilyen szemeket, mint neki, még soha nem láttam. Gyönyörűek. Sötétek, de a csillogás szinte kiveszett belőlük.

Egyszerűen elveszek bennük.  

Kezeit gyengéden ráhelyezi csípőmre majd lecsúsztatja őket...

Ajkaimat beharapva próbáltam nem elképzelni. hogy mit is akar tenni velem.

A srác elért az övtáskámig, amibe belesüllyesztetett valamit.

Nem volt időm megnézni mi az mert már megint hallottam azok az ebek vérszomjas ugatásét. Legszívesebben a srác karjaiba szaladtam volna de ő esküszöm eltűnni készült.

Kezemmel utána kapok de csak a pórt kavarom meg a levegőben, olyan mintha hallucinálnék, mi ez....?
Nem volt időm tovább bámészkodni, megint menekülnöm kellett.  
Össze-vissza botladoztam a lehullott vakolatban, lábam alatt folyamat ropogtak az üvegszilánkok.
- Tudom, hogy itt vagy! – visszhangzott az egész épületben Rap Monster hangja.
Meg kell keresnem a kijáratot.  – Ez az egy gondolat suhant át az agyamon.
Mindenképpen ki kell jutnom.
- Basszus, de sötét van itt – suttogom magam elé.- U-utálom a sötétet.... - reszketek a hideg levegőtől.
- Ugye? S ennek köszönheted vesztedet is baby – szám elé kapja valaki a kezét. - MEG VAN EZ A RIBI! – kiált a többieknek Rap Monster. – Tudod, hogy most már kezd nagyon elegem lenni belőled?
- Akkor eressz el! – ordításom alig hallhatóan szűrődik ki RapMon kezei közül.
- Ó, nem, nem, nem, nem, neeem. Szó se lehet róla. -szól.
- Ígérem nem mondok senkinek semmit...!!! – erőteljesen ficánkolok - ...csak eressz vissza V-hez!!!! -nyílt meg újra könnycsatornám.
-Ez az! Szenvedj csak te hálátlan ribanc!! - mosolyodik el pimaszul elengedve engem.
"Én ribanc?!" Gyúlt gyilkos fény vöröslő szemeimbe. "Most már elég te elkényeztetett köcsög!!!"
Hajoltam le a férfi lábához, hogy leránthassam cipőjéről a drótot amit gyorsan áldozatom nyaka köré tekertem.
- Hogy tetszik te ribanc! - válaszolok még jobban megszorítva a drótot ami valósággal belevág a férfi nyakába lassacskán vérét ontva ezzel. - Élvezed mi? Na had halljam még egyszer ki a ribanc! - ordítom a képébe.
- H-hagyd a-abba.. - szól levegőért kapva miközben térdre ereszkedett.
- Én is ezt mondtam mikor drogot tömtél belém! - húzom meg jobban fegyverem.
- Ár-ártatlan vagyok... -nyögi ki valószínűleg utolsó szavait.
- Én is az voltam ... - szólok  sajnálkozó hangon, eldobva a drótot, majd otthagyva őt. - Örülj, hogy megúsztad ennyivel. Remélem nem kérsz majd több ízelítőt Ázsia legjobb ügynöke gyilkos módszereiből miután felépültél.
Szóltam az eszméletét vesztő férfinak akit távolodásom után egyre jobban elnyelt a sötét.

Most már nem csak az én vérem díszeleg rajtam, micsoda ismerős érzés... de ahogy a mondás tartja:"A jó lányok a menybe jutnak , a rosszak minden hova! én mindenhol ott vagyok" 
***

- Várjatok! Én vagyok Ázsia legjobb ügynöke! Ha valóban megakartok ölni, hozzátok ide a főnököt! Hozzátok ide!! - szólok felháborodott hangon, miközben a földön térdelek.
- Azt mondtam elvágni a torkát! - szólt RapMon sajátját szorongatva, hogy elállítsa a vérzést.
A tagok bátortalanul lépnek felém párat. A lámpa pislákoló fényében látom a bizonytalan tekintetüket.
- Takarodjatok! - förmedek rájuk. - Hozzám ne érjetek! Takarodjatok!
- Parancsot teljesíteni! - ordít a velem szemben lévő RapMon. - Parancsolom, hogy vágd el a torkát! Ezt nem tagadhatod meg!
Letérdel mellém Jungkook majd előhúzza saját kis zsebkését és a torkomra szegezi. Hátam mögé térdel Jimin hogy lefoghassa kezeim de én újra rázendítek.
- Takarodjatok! - kiáltozok mint egy veszett. - Nem érhettek hozzám többé! - rázom meg haraggal teli fejem. - Hosszú éven át én voltam az egyik szent tagotok! Ti pedig nem érhettek hozzám soha! Megértettétek?!
- Mit karattyol ez? - néznek össze a bandatagok egyszerre.
- Ne mondjátok, hogy nem emlékeztek egy kicsi Jang-geum nevezetű lányra! - nézek Jinre. -Te tanítottál fegyvert forgatni! - szóltam majd RapMon fele fordultam. - Tőled kaptam az első maszkom amit egy J-hope nevezetű fiútól szereztél.
A bandán halk susogás fut végig csak a démon nem ért semmit az egészből. 
- Éppen ezért, nem érhettek hozzám. - erősítem meg a szavam. - Szent vagyok... különleges! 
-  Jang-geum - nyelt egy nagyot Jin közel hajolva hozzám
 - Nem merj így nézni rám! - pofozom fel. - Szánalmas a képed. - állok lábra. - Add ide! ha már meg kell halnom akkor megcsinálom én ! - kobozom el a démon kését aki szó nélkül marad.
- Jang-geum- nyúlt felém Jin sírva de a többiek lefogták.
Torkomhoz emelem a pengét - Ti pedig visszakapjátok amit velem tetetek! Egyszer majd mindent visszakaptok - nézek körbe a társaságon. 
- Jaj Hyojin... vagy Jang-geum. Ahogy tetszik, borzasztó vagy. - szólt egy mondat amit egy gúnyos kacaj követett.- hiányoztam? - lépett a fényre az ádáz.

2.lövés~Ez egyáltalán nem király!

"Szeretem a munkám. Szeretem az életem. Erre emlékeztetem magam minden egyes nap, hogy túléljem!"


Szöul rég elhagyatott, hátborzongató szeszgyárában, egyik legelrejtettebb, nyomorult szobában  vérveszteséggel küszködő 21 éves, meggyötört lány állta a sarat láncra verve. Barna szemei félig lehunyva voltak a drogtól amit nagyon szépen túladagoltak neki. Hátközépig érő, fekete, hullámos haját magas lófarokban hordta ami a beleszáradt vértől a lehető legkócosabb volt. Igen, ebben az átkozott szobában ahol sok lány szenvedett már, most a szerencsétlen Hyojin tengette szomorú sorsát.

- Hé! – szólított meg egy immár ismerős hang.
- Jimin?! – élénkültem fel, s döbbenten néztem az alacsony, fekete hajú férfira, akinek a barna szemei gyengéden csillogtak. – Megint miért jöttél ide? – kérdeztem lágyan, miközben eszembe jutott, hogy ittlétem alatt csak ő szólt hozzám kedves szóval.
- Eljött az idő. - mondta lehangoltan. Látszott rajta, nem tenne szörnyűségeket ahhoz, hogy triád legyen.
 - Eh. Értem...- tápászkodtam fel a hideg földről.
- Ezt fel kéne venned, nem szeretném ha látnád a pillanatot. -mutatott egy kicsi zsákra amit a kivégzendő rabok fejére szoktak húzni.
Lehajtottam megfáradt testrészem és hagytam, hogy minden úgy történjen ahogy a nagykönyvben meg van írva... nem akartam többé küzdeni.
Ahogy haladtam a bűzös, dohos folyósokon nem volt olyan, hogy ne rezzenjen meg az idegesítő láncom, ide-oda csörömpölt és csapkodta a hasam meg a combom ami után biztos kék nyomok maradnának ha megérném a holnapot.
- Ideges vagy? - kérdezett Jimin bizonytalanul.
- Nem, egyáltalán nem. -válaszoltam egyhangúan.
- Az meg, hogy lehet?
- Talán van esélyem megszökni? Ch, ugyan kérlek. De egyet azért ígérj meg! -emeltem fel rekedt hangom.
- Mi lenne az? - érdeklődött.
- A testemet égesd el!  Nem akarom bárki tudja, hogy ebben az elátkozott, bűnös épületben végeztek ki.
- Mi mindenkit elégetünk, értelmetlen volt mondanod, nem gondolod?
- Nem merek remélni, az egyetlen kérdés ami előttem van most az, hogy " Egyáltalán megéri?"
- Nem hittem volna, hogy Ázsia legjobb ügynöke egyben a világ legnagyobb pesszimistája.
- Ebben a világban bármi megtörténhet. Én nem az vagyok aki folyton küzd, engem nem ez éltet amíg  lélegzek. Én nem akarom senkinek sem mondani később, hogy értelme volt léteznem.
- Ez lehetetlen, mindenkiben van ilyen vágy. - bizonygatta a mondásom ellentettjét.
- Nem hiszem-
- Pszt! Itt vagyunk, készülj. - lökött meg egy nyikorgó valamit ami nehezen járt.

Akarva akaratlanul a szívem nagyot dobbant és még utoljára egy nagyot szippantottam a levegőből, hogy legalább ezzel együtt hagyjam el ezt a szánalmas földi életet. Még léptem párat előre és valaki levette a nehéz bilincseim ami nagy súllyal csendült a padlón. Olyan érzés volt mintha a mennyben járnék de hamar a sötétség hercege birodalmába zuhantam egyetlen egy mondattól : - térdre, készülj a halálra. - szajkózta határozottan az előttem lévő démon akit az emberek birodalmába küldtek, Jungkook.
Igazán bevallom... sosem gondoltam volna, hogy egyszer még is eljutok erre a pontra. Fájt, hogy végül leértem a mélybe. Belém mart, maga alá temetett az elmúlás fájdalma, és úgy érzem: menekülni vagy szabadulni már tényleg nincs esélyem.
Lemondó mosoly kúszott önkéntelenül is az ajkaimra és bele kezdtem abba a dologba amit eddig életemben nem tettem, imádkoztam... az életemért, hogy a tetteim ellenére még is... talán, Isten jobb helyet készítsen nekem.
- Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az úr van te veled-
- Kussolj!! - ordított rám szeszélyesen. - Nem akarok ilyeneket hallgatni - fogta be füleit - Hidd el fájdalmasabb lesz az halálod ha ezt folytatod.
- ...Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus-- Hallgass!!!!! - vágott szájba fegyverével úgy, hogy elterültem a földön azzal együtt aki a hátamnál állt.
- Állj! - parancsolt az eddig szemüveget viselő Rap Monster, fejét fogva mérgesen.

– Küldetésem van számotokra! – döndült az éles, fölényességgel telt mély hang a visszhangos teremben, majd mit sem törődve a folyamatban lévő gyilkossággal, helyet foglalt.
A többiek meghajolva előtte térdre borultak, eddig nem láttam egy bandánál sem ilyen példát. Mikor több percig csendben ültek, végre feltápászkodtak és megjelent az arcukon az a bizonyos érzés: unalom.
 Nagyon unták ezt az életet, már évek óta. Ölni, csak ölni és ölni. Egy idő után unalmassá és elviselhetetlenné válik. No, nem a bűntudat miatt. Sokkal inkább azért, mert az emberölés vagy a tömeges mészárlás sok mocsokkal járt, és a hangeffektek sem szívet lágyítóan zengőek.
Egyetlen ember arcán láttam kirajzolódni mást, a démonén. Pedig biztos lettem volna benne, hogy ő sem egyszer hallott halálhörgést vagy csontokat roppanni a keze alatt. Lefogadom volt, hogy néhanapján az ő csontjai roppantak. Talán azt még valahol élvezte is.

 A terem elcsendesedett, ahogy a hatalmas, néhol vértől szennyezett táblán egy húsz év körüli lány képe kezdett el megállíthatatlanul megmutatkozni. Néhány gyengébb felvillanást követően végül kitisztult a felvetített tartalom, és a küldetés célját jelentő lány képe  az adataival együtt  szilárdan tükröződött vissza a bambán figyelő társaság tekintetén. Halk morajlás futott végig a helyiségen, ahogy meglátták az egész alakos képet, sokaknak visszataszító fény gyúlt a szembogara mélyén.
Nálam is fény gyúlt, be kell vallanom de nekem a fejemben. Az pergett le a szemem előtt, hogy  még is el kell tűnnöm... menekülnöm kell.
 A hasamra fordultam és lassú tempóban, halkan kúszni kezdtem. Azt hittem így hangtalanul eljuthatok az ajtóig de a "csodás" tervem füstbe ment, véletlenül hozzáértem a rohadék lánchoz ami istentelen zörgéssel adott arra jelet, hogy én valamiben mesterkedem. Mindenki idefigyelt... nem volt mást választásom futnom kellett.
Pánikolva visítottam és kapálóztam. Amint elértem a vasajtót, a kis résen átbújtam, de a többiek is könnyedén átslisszoltak a két fémajtó között.
  Meglepetésemre egy karton labirintusba találom magam, melynek az elejét lángba borította a gyilkos, s rohamosan terjedő félelmetes tűz aminek sajnálatomra Jimin adott lángot...
 Most nem szabad eltévednem, különben odaveszek
Ide-oda cikázok ezek a szarok között de nem látom a kiutat pedig már itt lenne az ideje... a fűst egyre fojtogat.
" A faszom! Rossz utat választottam"
A lángok a legkevésbé sem akarnak elállni, sőt, szinte vészjóslóbban köpik ki magukból a forró szikrákat.

1.lövés~ Gyilkos zűrzavar, bűz, meg rothadás...

-
 Ne hívj így, különben kilövöm a homlokod! - szóltam vissza fenyegetően.
- De kis vad valaki, pont az ilyen csajok jönnek be nekem. Nincs kedved feljönni hozzánk eljátszadozni?
- Hozzánk?! - riadtam fel a többesszám hallatán.
- Igen - fordult hátra a sofőr. - Tudod én vele vagyok.
"  A másik célszemély... eldobom az agyam "
- Engedsz nekem ha nem akarsz elpatkolni - szólt a fekete hajú démon. - Amúgy Jungkooknak hívnak.
Kényszerből visszanéztem az előbb szólóra kinek tekintete ajkaimról a  melleimre vándorolt, majd vissza. Egyre közelebb hajolt, hozzám és ahogy megéreztem csábító illatát, szégyellem de felforrt a vérem.
"Jaj ne, túl vonzó... vad, erős!!!" kiáltottam fel a gondolataimban.
Hátranyúlt a derekamhoz, és elkezdett hátradönteni én meg hagytam... Közben folyamatosan tartotta azt a kínzó távolságot ami miatt legszívesebben felpofoztam volna...
- Hagyj békén!! - próbáltam ellökni. - Én szoktam kínozni másokat és nem fordítva! - álltam ellen kényeztetéseinek.
Mikor vízszintesbe terültünk végigsimított arcom amibe rendesen beleborzongtam, ennek tetejébe az idióta csapattársa folyton minket vett egy kamerán.
- Hagyd abba te paraszt!!! - szóltam a kamerásnak kitakarva arcom.
- Nyugodj meg és próbáld élvezni! - nyögte fülembe Jungkook.
Amíg engem cirógatott másik kezével benyúlt az ülés alá és elővett egy fegyvert majd gonoszul és egoistán elmosolyodott rám szegezve fegyverét.
- Hát nem örülsz? A te megölésed választ el attól, hogy triád fejes legyek, és mind ez filmre lesz véve.  Adj hálát, hogy életed utolsó pillanatát a filmvásznon töltheted
- Na jó te köcsög!! Most telt be a cérna és szakadt el a pohár...! Vagy fordítva, mit érdekel engem!!! Most azonnal kiloccsantom az agyad!
Hirtelen kirohanásom egy vad csókkal  csitította ami miatt kihagyott egy ütemet a szívem.
"Ennek a seggfejnek még van képe lesmárolni... én!!.. én..!! "
Mikor belenézett kéjjel teli szemeimbe éreztem, hogy titkon örül nyomoromnak. De végül a vágyaim felett győzött a józan eszem és végre sikerült eltaszítanom.
Teljesen zavarban voltam, ziháltam, nehezen vettem a levegőt, szemembe könnyek szöktek a levegőhiánytól.
Az ajtó kilincsére kaptam de az nem nyílt. Amint ráeszméltem, hogy a sofőr babrált vele elővettem a fegyverem és a hegyével erősen ütögetni kezdtem a vastagnak látszó ablakot ami csodálatomra nagy robajjal kitört
De a fekete démon ezt nem hagyta annyiba, visszapróbált rántani mikor a kegyetlennek ígérkező mászáshoz készültem. Épp rosszkor kapott rám mert a húzás következtében beakadt a pólóm és csúnyán beletenyereltem az ablak üvegébe ami csak úgy roncsolta szegény sejtjeim.
- Az anyádat!!!!!!! - ordítottam rá kínnal teli a támadómra.
- Nem hagyom, hogy kicsússz a kezemből! - bámult rám a nem e világi, izzó szemeivel.
- Pedig jobban tennéd!!!! - az utolsó erőmmel még rúgtam egy nagyot jobb lábammal amivel sikeresen eltaláltam Jungkook száját aki rögtön oda kapott hiszen kirúgtam a fogtömését.
De mondjuk ez se lett valami jó ötlet, mert hirtelen megbillentem és már estem ki a kocsiból az üveggel a kezemben.
Csak párat gurultam a sikátor poros földjén de már arra kaptam, hogy a taxi felém jön.
Felpattantam és futásnak eredtem akár egy nyúl.
"A franc!!!! Ezek komolyan elakarnak ütni?!"
Felszöktem az egyik konténerre és onnan egy téglából készült gyár falára. Próbáltam megkapaszkodni de nem ment rendesen, csak az egyik kezemmel. Amíg ott fickándoztam azok az örültek fegyverre fenyítettek. Szinte táncot jártam a golyózápor között.
Addig izegtem mozogtam amíg sikeresen mélyebbre nyomtam a kezembe az üveget.
- Elég!! - hallottam egy mély, csengő hangot és utána egy  újabb fegyver elsülést. - Tűnj el Hyojin!! - utasított a hősies V aki segítségemre sietett.
Amíg Taehyung elterelte a figyelmüket én végre el tudtam helyezkedni a rozoga tetőn. Megbújtam egy szellőző rendszer mögött és a kezemben lévő "átkot" próbáltam kifeszegetni, de minden egyes mozdulattal csak azt értem el, hogy ékteleneket ordítottam. Nem volt mit tennem, muszáj volt egy kézzel használni fegyverem ami köztudott nem az erősségem. Kiálltam a tető szélére és a fekete démon taxiját vettem célba, szerettem volna elérni, hogy a gumik kilyukadjanak legalább az egyik felén ami sikerrel zárult. Úgy láttam, hogy a triádokat meglepte a húzásom ezért pár pillanatra elöntött a büszkeség, de azonnal elszállt mikor a szellőző rendszer szikrázni kezdett.
- Ugorj Hyojin!!! - intett hevesen V.
Se szó, se beszéd már is szálltam akár egy madár az alattam való kukába. Amint landoltam magamra csuktam a tetőt és tárat cseréltem.
Áh!!! - vágtam szájba a tagot ki kimerészelte nyitni a kuka fedelét.
- Hyojin!!! - rikácsolt Tae.
- Hm?! Hol vannak a triádok?! - emeltem ki a kukából fejem amin egy banánhéj díszelgett.
- Baszod, szájba vágtál! Nem kellene mondanod valamit?! 
- Ne most! 
- Elmentek te lökött, gondolom nekik sem tart sokat a fegyver tárjuk. 
- Biztos vagy benne?
- Igen! 
- Oh... - könnyebbültem meg halk sóhaj kíséretében. - Annyira féltem!!! - öleltem át munkatársam.
- Nahát, a szuper 31-es félni merészelt? - viszonozta gesztusom, átfonta erős karjait a derekam körül.
- Kérlek, vigyél haza...
- Gyere - irányított járműve fele. 
Legalább húsz kanyart vettünk mire elérkeztünk piciny, piros lamborginiéhez. Nem ajánlom, hogy ezzel jöjjön bevetésre, nem fizetné ki a parancsnokság ha megkárosul. Nagyon sajnálnám ha ennek a csodának valami baja lenne. 
- Hogy találtál rám? -szóltam bekapcsolva övem.
- Láttam a kávézóból, hogy a taxiban nincs valami rendben. Ezért követni kezdtelek...
- Akkor te láttad, hogy...? - ijedtem meg.
- ..hogy lesmárolt? Igen... - felelte féltékeny hangon
- Én... annyira sajnálom oppa....
- Nem kell, mi nem járunk...
- Ö ... igazad van.... -szomorodtam el azon, hogy még mindig nem vall be semmit. - Ott maradsz nálam?
- Nem hinném... - felelt miközben bevett egy kanyart.
- De miért oppa? - vontam kérdőre majd tenyerem ráhelyeztem combjára.
- Ne hívj így, és kérlek vedd el a kezed!!! -parancsolt rám ingerülten.
- Bocsánat.... - húzódtam el szégyenkezve, majd lehajoltam, hogy ne láthassa könnyel áztatott szemem.
- Most meg mi a bajod?! - fortyogott mikor meghallotta szipogásom.
- Ne kiabálj velem!! - vágtam vissza akár egy vérbeli felség.
- Jó de.. Itt vagyunk...
- Hát akkor viszlát!! - szálltam ki emelt fővel a kocsiból, vissza se néztem.
A kapum fele vettem az irányt mikor dudálni kezdett a drágalátos V azzal, hogy még is szívesen itt maradna vacsorára. 

...

 - Megnézünk egy filmet oppa. - térdeltem le asztalomhoz, hogy Tae fele nyújtsam a DVD kazetát. 
- Bocsi de most mennem kéne... - törölte meg száját.
- Nem engedlek. - futottam az ajtó fele, hogy eltorlaszolhassam testemmel.
- Ne légy ilyen gyerekes....
- De oppa... - öltöttem magamra kiskutya szemeket, hogy azzal próbálkozzak.
- Ne hívj így!! - rakott arrébb egyetlen mozdulattal.
- De... annyira félek... - hajoltam meg szomorúan, elköszönve tőle.
- Miért nem ezzel kezdted? - fordult vissza.
- Hm...?
- Hyojin, most már igazán tudhatnád, hogy ilyen helyzetekben mindig veled vagyok...
- Igazán oppa? - csillantak fel karikás szemeim.  

- Mondd csak oppa, máskor is összebújunk így? -szóltam miközben mindketten az ágyamon pihentünk egymás kezét fogva.
- Ha akkor sem fűtesz be, akkor talán - csípte meg gyengéden arcom.
- Jó ötletet adtál - nevettem el magam.
- Meg ne próbáld!
Épp V hibátlan, csodás csípőjére ültem és lefogtam ellenállhatatlan szerelmem mikor nyílt a  hideg szobám nyikorgó ajtaja.
- Megzavartunk valamit ribanc? - jelent meg Jungkook pár alakkal az ajtóban.
- Állj már félre kölyök! - lökte arrább a fekete démont egy kemény, napszemüveges férfi.
-  Menekülj V!! - kiáltottam szerelmemnek miközben rajta ültem.
-  Hyojin, te most velünk jössz. - intett Kook. - és te öcsi, húzz el innen, semmi közöd ehhez!
- Szerintem itt meg pont te vagy az, akinek tartania kéne a pofáját. Ő az enyém! Egyébként is, neked már rég nem az élők közt lenne a helyed. Tudod te, hogy mennyi bűncselekménnyel köröz téged a rendőrség? Két kezemen se tudom már megszámolni. És én a bűnözőkre nem hallgatok! - ordított vissza V.
- Mert te hány embert öltél már meg, he?! A rendőrség semmivel sem jobb nálunk!!!
- Na gyere ide baszod, most nagyon kapsz a pofádra.
- Jézusom, fejezzétek már be! – üvöltöm a napszemüveges alakkal szinkronban. A démon karja után kapok, s rántok egyet rajta, de az kicsúszik a kezemből, s megbotlik.
A fegyvere pedig egy váratlan pillanatban elsül.
Pólója vörösre festődik, ahogy kibuggyan hasából tűzpiros vére. 
- V!!!! – üvöltöm. Majd szétszakad a hangszálam. Az egész házat bezengte a fülsüketítő hangom.
 Elindulok a szerelmem felé, aki már kínok közt a földön térdel, de egy kéz visszatart. 
 - Eressz már el te fasz! – hisztérikusan megkarmolom a napszemüveges alakot, ott, ahol érem. 
- Nyugodj le!! - ordított rám. - Most látod mi történt te hülye!!! Nem bírsz megülni a seggeden!!!!! - kiáltotta a démonnak. -  EL-KELL-MENNÜNK! MOST! – üvölt rám baromi mérgesen, amitől meg is  szeppenek egy pillanatra.
- NEM MEGYEK SEHOVA TE ROHADÉK KÖCSÖG!!!!!-  Továbbra is V-t bámulom, aki szenved. Egyre több vér szivárog ki a testéből.
- Azt kapta, amit érdemelt, most nyomás!  Kapjátok fel srácok!! - intett a bagázsának.
- EL FOG VÉREZNI! – kesergem még mindig hangosan.
Mikor V meglátta könnyel áztatott,  arcom  és meggyötört testem lehet... nem, sőt biztos, hogy ezért próbált felállni.
- NE! oppa! Ne állj fel! – utasítom. Nem akarom, hogy erőltesse magát, különben még annyi esélye se lesz túlélni, mint most.
- … Ne hagyd magad, kérlek – kínozza magát, hogy kinyögje e kegyes szavakat...
De ekkor már késő volt, csukódott a szoba ajtaja és reccsentek a lépcső fokai amik az én testemtől hallatszottak... Kivonszoltak, hogy megpróbáljanak egyetlen mozdulattal  véget vetni nekem...
Kivonszoltakt, hogy én legyek aki vérével végigöntözi a megkorhadt falapot...
Azért, hogy a lelkem kileheljem...

"Azt hiszed, a halált feltétlenül át kell élni ahhoz, hogy tudjuk, milyen az? Szörnyű bánat, gyilkos zűrzavar, meg bűz, meg rothadás..."


Ne riadjatok meg a végén lévő csavartól. Akad rá mód, hogy folytassam, persze csak ha van rá igény.