Prológus

A hajnali napsugarak próbálnak áttörni a sötétítőn, nem sok sikerrel. A szobát csak az én békés, halk horkolásom tölti be. Lassan kinyitom csokoládébarna szemeim és karikákkal a szemem alatt körülnézek a szobámban. Tekintetem a mellettem lévő kis asztalra vándorol amint csupán az órám és egy naptár díszeleg amin piros filccel, erőteljesen be van satírozva egy eléggé frusztráló dátum.
A naptár szerint a nyugtató péntek vár ma rám, de én kénytelen vagyok most is felöltözni és bemenni a munkába. Pár sikertelen visszaalvás után belenyugodtam a tudatba, hogy ma egész nap fáradt leszek. Megpróbáltam kikecmeregni puha párnáim közül de amilyen gyorsan felkeltem úgy zuhantam vissza hófehér matracomra.
- Basszus! Megszédültem, legközelebb nem vállalom el a túlórát. - fogtam fejem.
Feltápászkodtam az ágyról és óvatosan, halk léptekkel a konyha fele vettem az irányt. Feltettem főni  egy kávét közben bedobtam két kenyeret az élénk pink kenyérpirítónkba amit kétségtelenül a barátnőm vett.
Leültem a konyhapult melletti székre, majd összekötöttem fürdőköpenyem. Elővettem telefonom, hogy a tegnap jött újabb üzenetem elemezgessem de sehogy sem találtam kiutat belőle.
Eszmefuttatásomat csak is a lefőtt kávé és ropogósra sült pirítós hívogató illata állította meg. A bögre kávéval és ételemmel leültem a laptopom elé , hogy megleshessem bejövő üzeneteim.
- Már megint bakker! - váltottam sajnálkozó tekintetre.  - Nekem mikor lesz szabadidőm?!
Megnyitottam szerencsétlen fájlot  és elolvastam a kérést. Szép és elég hosszan indokolt levélt tárult elém ami egy új küldetést intézett hozzám...
- Hm...? Ők még is kik lehetnek?
Váratlanul megcsörrent szegény, elhanyagolt telefonom ami miatt kiöntöttem kávém...
"Anyád!"
- Halló? - szóltam bele készülékbe amin rejtet számmal hívott valaki.
- Üdvözlöm kisasszony. Afelől érdeklődnek, hogy olvasta már-e a levelemet amit elküldtem magának.
- Oh, tehát ön Sumire-san. Nagyon örvendek.
- Szóval igen... Ma tudnánk beszélni kisasszony? Szeretnék önnel személyesen is találkozni...
- Sajnálom de nem szoktam találkozói az ügyfeleimmel. Ha annyira akar beszélni valakivel akkor menjen be a kapitányságra.
- Ch... akkor jó lesz így is... Remélem meg tudja csinálni egy héten belül. A szükséges információkat majd elküldöm.
- Számomra nem fontos, én magam gyűjtöm az ilyen dolgokat.  Amúgy meg megteszek minden tőlem telhetőt de nem ígérek semmit...
- De hát nekem azt mondták kiképezték
- Ki is vagyok, de nem hiszem, hogy ennyi embert pár nap alatt lefülelnék...
- É-értem... Akkor két hétben megállapodhatunk?
- Most sem ígérnék semmit...
- Akkor legyen egy hónap...
- Ez már tökéletes.
- Bízom tudásában kisasszony, visz hal.

Egész délig a gépem előtt ültem is a célszemélyek után kutattam.
Azon kívül, hogy sok pénzük van, teljesen tiszták. Nincs priuszuk, még egy csokilopás sem szerepel bűntett listájukon, vagy csak még képtelenek voltak rájuk bizonyítani bármit is.
Nem töprengtem ezen sokat, csak felöltöztem és felkaptam laptopom. Elővettem egy ernyőt majd a közeli kávézóba siettem ahol egy körasztalnál várt V és a rég nem látott munkatársam.
Beléptem az ajtón, ahol már a pincér mosolyogva indult leadni szokásos rendelésem.
- Sziasztok! Ezt nézzétek! - vágtam le magam az asztalhoz felnyitva laptopom. - Mért kéne pont ilyen emberek után nyomoznom? - néztem érdeklődve Taera aki a szintén rendőrkapitányságon dolgozik.
A pincérnő meghozta rendelésem majd szó nélkül távozott az asztaltól. Aranyos egy kislány, sose kérdezősködik és mindig mosolyog még akkor is mikor az undorító perverz alakok megszégyenítik.

- Nem tudom, még is minek vállaltad el ha annyira nem akarod ezt csinálni? - válaszolt unott hangon V.
- Értsd meg kell a pénz! Még ha újból be kell épülnöm, az sem tántoríthat el. - köszörültem meg a torkom. - Azért jöttem, hogy infót gyűjtsek... Ti nem tudtok akkor semmit igaz?
- Nem! - jött a válasz kórusban.
- Rendben - álltam fel az asztaltól.
- Most még is hova mész? - érdeklődött Taehyung
- Haza, a munkában találkozunk - szóltam majd az idősebbnek löktem a laptopot. - Vidd be a kapitányságra.
Nem húztam az időt, elvettem a táskám és a sapkám majd a sálam az arcomra tekertem. Kimentem a kávézó elé, hogy tüstént fogjak egy taxit mivel elakartam menni a felettesemhez mert beszerettem volna jelenteni a munkát amit kaptam viszont ő most betegszabadságon van. Eléggé csúnya vállövest kapott, de hát ilyen ez a szakma..
Amint megérkezett a jármű rögtön bepattantam és már száguldottunk is a főnököm  fele....
Vagy is csak száguldottunk volna ha egy hívatlan vendég be nem pattant volna mellém.

"E-ez lehetetlen.... Ez a barom maga sétált a karjaim közé..."
Amint ezeket gondoltam teljesen kisápadt az arcom de így is szóra bírtam tátani szám.
- Már elnézést de ha nem vette volna észre, bent ülök. Szóval kereshetne másik járművet. -szóltam drágalátos célszemélyemnek.
- Hagyjuk a formalitást Hyojin. Mindketten tudjuk miért vagy itt - felelt a fekete hajú ördög. - Sajnálatos módon Szöul az én terepem esélyed sem lenne elkapni.
Hidegvérrel hallgattam végig a kis dumát de belül pokolian őrjöngtem! Hogy képes a nevemen szólítani ez a fajankó?! Kiráz a hideg.
- Meglepődtél? - kezdett nevetni. - Nekem is vannak informátoraim akár csak neked... és elárulom nálam még vannak sokkal veszélyesebb ebek.
- Lehet, hogy vannak jobbak nálam és erősebbek nálad, de ilyen jó emberetek még nincs mint amilyen én vagyok.  De hadd találjam ki: Nem egy maffia tag vagy?
- Ugyan kérlek...- szólt lekezelően. - Nem süllyedek olyan csicskák közé. Egyszerű üzletember vagyok aki megakarja előzni a bajt...
-  Te? Üzletember? Alig vagy idősebb nálam. Nem lehetsz még az, több éves munka után csak!!!
- Hyojin, értékelném ha lehiggadnál! Nem harapok ha te sem...
- Ne hívj a nevemen te marha!!!!!
- Jaj, olyan édes vagy ha idegeskedsz. - hajolt közelebb hozzám.