Visszatértem a toronyba de semmi infót nem kaptam. Senki nem vette észre a meglógásom mégis Jungkook majd szörnyet halt.
Már letelt a büntetésem és én is végezhetek küldetéseket, de háború közeledik. A hatóság megint ránk talált és én vagyok a legelső célpont már azt se tudom mi merre...
- Jimin, kész. - szóltam bele rádiómba.
- Jó, még több búvóhelyet kell előkészítenünk. Már kerestünk pár megfelelőt. Jungkook bejelölt neked néhányat a térképeden. - kapcsolta át az adást. - Itt Kook. Most vissza a tényleges dologhoz. Aktiváld a következő csapdát: A hídon van még egy autó amit lehet, hogy figyelnek , tégy a motorháztető alá időzített robbanószert. Ne kelts feltűnést!
- Rendben. - zártam el a vételt.
,,Háború" idején minden olyan zűrös. A földön rengeteg rendőr kószál elszorítva esélyeim ezért nekem már csak a levegő maradt. Már olyan rég házról házra szökdösök, nem is csodálom, hogy nem találnak minket. Csak nevetni tudok az útlezárásaikon és az óvintézkedéseiket. Megtudnám szokni a fölényünket.
Meghúztam a távcsöves puskám szíját, hogy ne le essen majd mélyen a zsebembe tettem annak hangtompítóját.
- Az út hemzseg a rendőröktől.
- Na és? Le az utcáról. Maradj a háztetőn ahol nem érnek el.
- Igen de megközelítettem a hidat. Körülveszik az autót. - húzódtam meg egy kémény mögött.
- Vannak még petárdáid nem igaz? Dobj párat jó messzire. Biztosra megyek, hogy a csapat nagy része elmegy megnézni.
- És a többivel mit csináljak?
- Jaj ne mond, hogy erre is én kell tanítsalak. Szerinted miért adtam a puskát? Majd lelövöd.
- Mi...?! - pásztáztam végig a hadsereget majd az álmomra gondoltam.
- Jaj nézzünk oda a kis angyalra - gúnyolódott Jungkook. - Nem mer lelőni pár nyápict.
- Nem?! Na akkor ide figyelj! - szabadult fel az adrenalinom.
Feltekertem a petárdákat amik egy kötővel voltak összefogva majd merészen a meggyújtott gyutaccsal szembenéztem és elmosolyodtam. Öröm volt látni a piciny csomagot repülni de még nagyobb volt a lökött banda hülye képét megfigyelni. Az alfa himük már is vetette a zaj után magát és vele még néhány csávó.
Elővettem a puskát majd bemértem a célpontokat. Az ujjam a ravaszra tettem de reszketett akár a nyárfalevél. Az ottmaradt öt embert nagyon sokallottam megölni, a poklos sztori felettébb nyugtalanított ezért azt láttam jobbnak ha a tömegbe vetem magam.
Az egyiket tarkón, másikat szájon a többit ahol értem ott vertem el a fegyveremmel amíg eszméletlenül elterültek. Amíg fetrengtek rácsaptam a kijelölt kocsi háztőtejér ami felpattant s a motor mellé csomagoltam egy kis meglepetést.
- Készen vagyok az autóval Kook. - menekültem a helyszínről.
- A következő csapta nincs messze. Most tűnés, használni fogom a bombát. Nehogy te is elszállj!
- De az emberek...? - gondoltam az eszméletlen rendőrökre.
- Ez háború, sajnálom de neked is fel kell nőni! - mondta lekezelő hangon. - Most menj le az aluljáróba. Helyezz el egy fényérzékelő bombacsavart.
- De mi lesz a civilekkel?! Ennyire még te sem lehetsz hülye, nem árthatjuk bele magunkat a normális emberek életébe!
- Fogd be és hallgass rám. Az aluljáróban F.B.I-osok portyáznak nem érhetnek a civilek semmihez. Csak akkor engedik át őket ha a közelben lévő metróhoz sietnek.
- Akkor én hogy helyezek el bármit is?!
- Kérd el az egyik telefonját és vedd le a hátujját azzal az ürüggyel, hogy nem tudok a számot viszont a teleónkártyádon rajta van.
- Idegesít a ravaszságot - ráztam meg fejem. - Jó, legyen.
A közeli széfházban leraktam a puskám és felvettem egy kalapot. Még mindig hideg van, ha napszemüvegben állítok be gyanús leszek.
Felkaptam egy fekete pulóvert majd a legszexibb bőrcsizmát amibe belegyömöszöltem a kikoptatott farmerem alját, A vállamra vettem egy ridikült és elindultam sietve, hogy a késésben lévő lágy szerepét rendesen megjátszhassam. Mindent úgy tettem ahogy Jungkook mondta és már csak a cél lebegett előttem. Betettem a kártyát majd hátat fordítva egyedül beszélni kezdtem. Később mikor másodszorra vettem le a teló hátulját elhelyeztem a kis drágaságot majd eltűnés nélkül visszaadtam a tulajdonosnak. Elköszöntem s tovább folytattam az ártatlan lány szerepét amíg ki nem értem a zónából.
Ahogy befejeződtek küldetéseim, s a gyárhoz vezető utat kerestem elgondolkodtam valamin...
Néha amikor a régi kedvenc bandámat hallgatom, az olyan nosztalgikus. És a lányt aki voltam nagyon közelinek érzem aztán felébredek, hogy már nem az az ember vagyok... Nem értem, hogy lehetek ilyen gonosz és nem tudom most ki is vagyok valójában. Az a személy aki Jungkooknak erőt ad és ő ezért képes egyedül egy hadsereg ellen menni, vagy az a lány akit mindenkit vezethet, vagy az aki a holtaknak is erőt kölcsönöz... Vagy az aki egy fiúért elárulta a hazáját...
Mintha egy horgony nélküli hajó lennék. Bárkivé válhatnék de nem tudom merre van az irány.
***
-Tehetek érted valamit? - nézett végig bizonytalan vonásaimon.
-Nem, nem tehetsz, messze állsz te tőle
- Milyen messze? Mi a baj? Szeretném ha megbíznál bennem - csak úgy ontotta magából a mondatokat.
- O megint itt tartunk...
- Tudod azt akarom egyszer elérni, hogy semmi titok ne legyen közöttünk... - mondta majd lesütött szemekkel lerogyott a mocskos földre.
- Hoseok mit csinálsz?! - néztem le rá érdeklődően, de lelkem mélyén mézédes öröm volt így látni őt.
- A térdeimen állok, és könyörgök. Ne engedd, hogy üres tudattal tengődjek, mert nem lesz nyugtom még halálomban sem.
- Uh, azta... - fojtogatott pumpáló szívem, elöntött az az érzés amiért érdemes élni.
- Szóval?
- Tudod mit? Hallgatok rád, talán még a segítségemre is leszel.
- Mi?
- Állj fel Hoseok ! - intettem. - Sok dolgunk lesz! Segítened kell új szöveget írni rólam mivel becsaphatjuk az F.B.I! -szóltam hazug szóval még mindig kiskutya tekintetét pásztázva,
- Én? Szellem vagyok nem egy író.
- Jaj, ne tettesd, hogy nincs tehetséged. Remek vagy!
- Én a fegyverek és a csendes gyilkolás mestere voltam de ha írásról volt szó használhatatlanná váltam.
- Nincs itt senki, valld be nekem. - súgtam közvetlenül a szája el úgy téve mintha azzal hallana - Beléd is szorult némi ész. - simogattam volna meg kétfelől izmos karjait.
- Komolyan, semmit sem tudok.
- Hoseok azt hittem bármit megoszthatok veled! Elfelejtetted azokat a lírikus szögegeket amikkel engem bombáztál?
- Jó, legyen - forgatta szemeit- Miről szóljon?
- Nem tudom elmondani... - nyögtem ki reszkető ajkakkal majd szám elé tettem összeszorított öklöm ahogy ilyenkor szoktam.
- Akkor a szív szavára fogok hallgatni ami... - csuklott el a hangja.
- Ami?
- Te vagy - mosolygott.
***
Elkezdett beszélni és beszélni de mikor hallom, hogy rólam áradozik, egyáltalán nem vagyok biztos, hogy tényleg engem formál meg csengő mondataiban.
- Miért teszed mindig ezt velem? - kerestem tekintetét a szoba sötétjében.
- Hogy?
- Sose nézel a szemeimbe.
- Érzem a haragod, az intenzitásod ami az isteni szemeid mögött lapulnak. Úgy érzem létrehozza és megtöri a sorsom, te vagy az életem és ugyanakkor a halálom.
Esküszöm ha megérinthetném rávetném magam és kényszeríteném, hogy mélyen a szemembe nézzen ha nem teszi meg úgy érzem bele örülök.
- Hoppá - kuncogott édesen mikor meghallotta hasam korgását. - Éhes vagy?
- Úgy látszik - vontam vállat.
- Tudod mit, akkor pikniklejünk. - mutatott az ablak fele ahol besütött a holdvilág. - Tegyük oda a pokrócot és közben egyél. - mosolygott. Elvette a kosarat amit a toronyból hoztam majd megterített akár egy pincér. De amint figyeltem nem a kézügyessége szúrt szemet hanem azon tűnődtem, hogy miért nem érinthetjük meg egymást.
- Ülj le - csapta meg a helyet maga mellett.
- Oké - húzódtam mellé.
- Ugye milyen szép a város?
- Nem, én szívesebben maradnék az épület ezen az oldalán.
- I-igen? Azt hiszem értem...
- Tényleg?
- Jók most neked ezek a falak, védelmet nyújtanak és engem biztosítanak.
- Jól beszélsz - biccentettem mire elpirult. - De... sose akartál már innen kikeveredni? Nem akartál érezni,levenni a maszkod?
- De igen, de nem tehetem - tette homlokára kezét majd álláig lehúzta bizonyára azzal a céllal, hogy titokban megtörölje szemét. - de ha együtt vagyunk úgy érzem mindenre képes vagyok.
- Ez hízelgő. - kuncogtam. - Jósoljak? Tartsd fel a tenyered! - utasítottam gyermeki jósággal amit meg is tett. - Mi érdekel jobban a siker vagy a szív vonala?
- A szívé - kacsintott rám váratlanul.
- Látom a vonalaidon... látom... - hunyorogtam.
Próbáltam valami hülyeséget kitalálni és már bele is éltem magam. Kiskoromban sokat játszódtam ezt s mindig volt inspirációm. Addig tanakodtam míg véletlenül megmarkoltam a lágy kezét és hirtelen... egy pillanatra éreztem tüzelő melegét.
Láttam valami furcsát... vagy nem is! Valami emberit, a szorongatott keze nem mált szét könnyedén összekulcsolhattam ujjaim az övével amit meg is tettem. Éreztem erős szorítását és azt akartam sose engedjen el.
Ezen az éjszakán nincs itt senki, hogy bíráskodjon felettem. Nem leszek áruló, se gyilkos, se csillag vagy egy gyenge nő... én csak is az övé leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése